Tinnitus - fülzúgás - lelki okai
Ami az első pillantásra ártatlan kis tünetnek látszik, az milliókat sújt szerte a világban, és ezzel elérte a járvány rangját. A tinnitus szó a latin „tinnire"-ből származik, ami azt jelenti, hogy hangzik, cseng. A betegek zajnak, morajlásnak, brummogásnak, haranghangnak, zümmögésnek, süvöltésnek, kopogásnak, fütyülésnek, csörgésnek vagy akár üvöltésnek írják le a hallottakat. Az érintettek túlnyomó többsége szenved a belső lármától, zavarja, és időnként csökkent értékűnek érzi magát.
A hagyományos orvoslás a betegek felénél abból indul ki, hogy a fülzúgást a lárma okozza. Gyakorlatilag minden betegnél megtalálható az összefüggés a fülzúgás és a között a stressz között, amit az érintettnek nem sikerült legyőznie. Végül is a fülzúgás nem más, mint belülre beengedett lárma. Az érintettek tehát saját magukat zavarják. Sok szól amellett, hogy azok, akiket a külső „lárma" zavar, nem védekeznek ellene, hanem magukba fojtják, illetve belül hallják az agressziójukat. Ahelyett, hogy konstruktív módon bánnának a stresszel, és kívül néznének szembe a követelményekkel, arra hajlamosak, hogy mindent belül, magukban intézzenek el. Nem csoda tehát, hogy egy s más történik bennük. A belül lévő hangokat (ugyanúgy, mint minden tünetet) üzenetet közlő jelzésként kell érteni. Az üzenet fajtája a zajok jellegéből adódik, amelyeknek kivétel nélkül valami figyelmeztető vagy legalábbis figyelmet kívánó mondanivalójuk van. A csörgő vekker felrázza az embert, a szirénák felriasztják, az ébresztőóra, a sípolás és a fütyülés figyelmeztet vagy jelzéseket ad. Az ilyen hangok, lehet, hogy nem kellemesek, de mindig értelmesek. A vihar zúgása, egy méhraj döngése vagy egy medve brummogása természetesen semmi jót sem ígér, de nagyon hasznos, amikor hallgat rá az ember, komolyan veszi a figyelmeztetéseket, és annak megfelelően viselkedik.
A tinnitus betegekben belülről támad a hang, és a legszorosabb közelségből figyelmeztet, miután a távolabb lévő szignálokra nem figyeltek oda. Az élettörténetnek van egy pontja, amikor a figyelmeztetések bentről kezdenek hallatszani. Ez a pont mutatja, hogy mikor került az utolsó csepp a pohárba. A páciensek megakadályozzák tehát, hogy csend legyen bennük, és ezáltal megismerik a bennük mélyen meglévő szükségletüket ahhoz, hogy nyugalmuk legyen végre. A belső csend azonban csak azután adatik meg, miután az ember kint már minden szükséges tennivalót elvégzett. Ebből a szempontból hasonlít a helyzet a mi modern társadalmunkra, amely ugyanúgy egyre lehetetlenebbé teszi a csendet és egyre több lárma stresszel, ütközteti az embereket. Épp ezzel alakít ki egyre nagyobb igényt a csend iránt. A fülzúgásban szenvedő betegek egyre növekvő száma a növekvő lármának felel meg. A lárma szót itt sokkal tágabb értelmében használjuk, nemcsak a decibelekben mérhető zajokat értjük alatta. A tinnitus betegek egy olyan társadalom termékei, amely alig ismeri már a csendet, mégis arra szólítja fel őket a tünetük, hogy szálljanak szembe a zajjal, és tanuljanak meg bánni vele. De mielőtt allopátiásan a lárma ellen harcolnánk, az lenne a feladatunk, hogy meghallgassuk, mit akar mondani nekünk. Legtöbbször azt a feladatot adja, hogy ne csak belül, hanem kívül is hangosak legyünk. A páciensek egyrészt túl jól alkalmazkodtak a társadalom igényeihez, másrészt túl rosszul a maga folyamatosan növekvő követelményeivel előálló élet szükségleteihez. A stresszt, ami egyébként előhívhatná és felélénkíthetné az életerőiket, belülre engedték, és a jól funkcionáló külső élet mellett belsőleg elbarikádozták magukat. Ez a helyzet gyakran egyidejűleg zajló érelmeszesedésben csapódik le. A fülzúgás egyes válfajai akusztikusan is rámutatnak a megkeményedés aspektusára és az élet változásaihoz való alkalmazkodás hiányára: a zajok ébresztő jellegéhez adódik még a megmerevedett struktúrák csörömpölése, csengése.
Míg a hangok az energia harmonikus rezgései, a zajokra a nem harmonikus rezgések jellemzők. Azonban minden hangban energia szabadul fel. Ezen a ponton lehet a betegek két csoportja között különbséget tenni. A nagyobbik csoport azokból áll, akiket a fülzúgás zavar, a kisebbikbe azok tartoznak, akik a fülzúgásukat nem zajnak, hanem hangnak hallják, és el tudnak vele boldogulni. Már az is nagy segítség lenne, ha az első csoportot át tudnánk változtatni a másodikra. Ez az, amit a legtöbb terápia célként tűz ki maga elé.
A tapasztalat azt mutatja, hogy ha az ember ellazulva el tudja fogadni a zajokat, akkor a vihar vad hangjai máris elfogadhatóvá válnak, és utat tudnak mutatni a beteg számára. Arról van szó, hogy a betegnek ismét odakint kell felismernie a belülre vett stresszt, hogy szembe tudjon szállni vele. Így előfordulhat, hogy a harangok a szó legszorosabb értelmében vihart kongatnak, az embert kifütyülik, a zúgással és a morajlással rendreutasítják. A káosz közepette nemcsak hogy meg kell találnia mindenkinek a maga álláspontját, hanem meg is kell védelmeznie, és a külső szorongatások ellenére is meg kell állnia a helyét. Ez az érintettek lényeges feladata. Ehhez jön még, hogy sok tinnitusban szenvedő betegnek egyensúlyzavarai is vannak. Az egyensúly-érzékelő szerv ugyanabban a sziklacsontban helyezkedik el, mint a belső fül, és ugyanaz az ideg, a statoacusticus (hallóideg) idegzi be. Végül is innen kapja minden izom az irányítást ahhoz, hogy felegyenesedve tudjunk a nehézségi erővel szembeszállni. A gyakran társuló hallási problémákat a zavaró belső zajkulisszával magyarázhatjuk. Azt mutatják, hogy milyen nehézséget jelent a hallás, a hallgatás és az engedelmesség, amikor az ember minden külső ingert magába fogad, és a belső lényeg számára egyáltalán nem marad már hely.
Nem az tehát az elsődlegesen megtanulandó feladat, ahogy a viselkedésterápiás irányzatok vélik, hogy az ember lehetőség szerint effektíven elterelje a figyelmét a belső zajadóról, hanem épp az ellenkezője. Egyenesen oda kell rá figyelni. Ha a zajoktól dühbe gurul az ember, akkor azok a saját agressziójára akarnak utalni. Ha a koncentrációs képességében zavarják, akkor ez azt mutatja, hogy nehézségei vannak a lényeg megragadásában. A fő mondanivalójuk mindig az, hogy a baj gyökere az ember belsejében van. Nem a külső lárma a hibás, hanem az, ahogyan az ember bánik vele. Belsővé teszi a zajt, és ezért elhanyagolja saját belső világát, illetve megengedi a zajnak, hogy a belső rendet káosszá változtassa. A feladat az, hogy az illető fennhangon nyugalmat teremtsen magának az idegesítő külső környezetben, és megtanuljon, befelé hallgatózni. Ismét életre kel az intuíció, a saját rendhez és valóság hoz vezető út. Abban a mértékben, ahogy az embernek sikerül rendet teremtenie, majd befelé fordulnia, a tapasztalatok szerint a belső hang karikatúráját jelentő tinnitus is elkezd felhagyni a kiabálással. Amennyiben a páciens szabad akaratából tanul meg odafigyelni, akkor nem kell rákiabálni. A zavaró zaj, pedig átalakulhat lelki tanácsadóvá, figyelmeztetővé. Azok a betegek, akiknek sikerült ily módon pólust váltaniuk, 4, elmondják, hogy hangjaik finom és megbízható jelzőműszerként szolgálnak, és ellátják a beépített ébresztőóra feladatát is, amely megakadályozza, hogy visszasüllyedjenek a tudattalanságba. A vekker abban a pillanatban ébreszt és jelez, amint az ember valamilyen kihívással kerül szembe. Ha az a veszély fenyegeti az érintettet, hogy kizökken a belső egyensúlyából, akkor hangosabbá válnak a hangok, és ha ismét magába fojtja az agresszióját, akkor agresszívabbak lesznek stb.
Mint figyelmen kívül hagyott és az árnyékba süllyedt belső hang a tinnitus visszaváltoztatható, akár, a mesebeli béka királyfi. A megváltozott belső hangokból a misztikusok által leírt belső zene, a belső univerzum szféráinak zenéje válhat. Különböző spirituális hagyományok szerint nagy értéket jelent az, ha ilyen hangokat hall az ember. Ezek a hangok jelzik, hogy az illető előrehaladt az útján.
- Hogyan bánok a stresszel, illetve a környezetem által támasztott követelményekkel és kihívásokkal, és hogyan a túlzott követelményekkel?
- Mi volt a baj akkor, amikor első alkalommal hallottam a hangokat? Hogyan reagáltam rájuk?
- Mi az, amit nem akarok többé hallani, kit nem akarok meghallgatni, és kinek nem akarok engedelmeskedni?
- Hogy áll a dolog az egyensúllyal, az állóképességgel, az önállósággal és önmagam érvényesítésének kérdésével? Szilárd talajon állok-e?
- Mit akarnak nekem elmondani a belső hangok? Mit akar közölni saját belső hangom? Milyen szerepet játszik az intuíció és a befelé figyelés az életemben?
